Szeparatizmussal vádolják a kárpátaljai magyarokat támogató alapítványt

Szeparatizmus gyanújával büntetőeljárást indított az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ Jótékonysági Alapítvány ellen - közölte az alapítvány, amely a kárpátaljai magyar közösség elleni újabb támadásként értékelte az ügyet.

Az MTI-hez is eljuttatott közlemény szerint az alapítvány felháborítónak tarja, hogy az Európai Unióba tartó Ukrajna az EU-ból érkező támogatásokban az ország területi integritásának veszélyét látja. Az alapítvány leszögezi, hogy az ukrán törvényeknek megfelelően, hivatalosan bejegyzett szervezetként működik Kárpátalján. A központ tevékenységi köre a megyében élő vállalkozók támogatására terjed ki, segíti a nehéz gazdasági körülmények között élő lakosságot a szülőföldön való megmaradásában és boldogulásában - mutatott rá az alapítvány.         

Az Egán Ede Gazdaságfejlesztési Programot 2016-ban indította a magyar állam és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) a kárpátaljai magyar vállalkozások támogatása, a közösség gazdasági helyzetének javítása céljából. A rendkívül sikeresnek és népszerűnek bizonyult, több mint 17 ezer kárpátaljai magyar családot kedvezően érintő projekt megvalósítását, beleértve a magyar kormánytámogatás pályázati úton történő célba juttatását az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ Jótékonysági Alapítvány végzi.         

A kárpátaljai magyar intézmények hatósági vegzálása tavaly márciusban kezdődött. Akkor az SZBU a Keleti Partnerség Program lebonyolításával foglalkozó iroda tevékenységével kapcsolatban kezdeményezett vizsgálatot, amelyet a magyar kormány határozott tiltakozására leállított.