Nem fogadhat új diákokat az elemi iskolába a Római Katolikus Gimnázium

A tanfelügyelőség utasítása értelmében nem fogadhatja az elemi iskolába beiratkozók dossziéit a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium.

A Maros megyei tanfelügyelőség honlapján megjelent listán szerepel ugyan a Római Katolikus Gimnázium, de nincsen megjelölve, hogy mely utcákban lakó gyermekeknek kellene ide iratkozniuk. Ehelyett az a megjegyzés szerepel, hogy ez a tanintézet nem fogadhat előkészítő osztályba beiratkozókat a 2017/2018-as tanévre.

Székely Szilárd, az iskola ideiglenes igazgatója elmondta: 2017. február 27-én, hétfőn reggel az iskolai beiratkozások időszakának a kezdetén telefonon hozták tudomásukra, hogy nem fogadhatnak beiratkozókat addig, „amíg ilyen bizonytalan az iskola helyzete”. Hozzátette: érdeklődők lennének. Már hétfőn több szülő jelentkezett a szükséges iratcsomóval, de kénytelenek voltak elutasítani őket. Székely Szilárd reményét fejezte ki, hogy mihamarabb megoldódik az iskola helyzete.

A többi tanintézet előkészítő osztályaiba való beíratás első szakasza március 16-án zárul le, az adatok összesítése után március 22-30. között szervezik meg a második szakaszt. Azokat a gyerekeket kötelező előkészítőbe íratni, akik 2017. augusztus 31-éig betöltik a hatodik életévüket.

Az iskola alapításának ügyében vizsgálódó romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) folytatta a szülők meghallgatását, és a Maszol.ro portál értesülése szerint hétfőig több mint száz szülőt hallgatott ki. Az egyik szülő kihallgatásán részt vevő Kincses Előd ügyvéd az MTI-nek kedden elmondta: egyértelmű a DNA túlkapása. Hozzátette, hogy az ügyészség az iskolaalapítás során elkövetett állítólagos törvénysértést vizsgálja, és a szülőket - akik a már megalakult iskolával kerültek jogviszonyba - semmiképpen nem lehet az intézmény létrehozása körülményeiről kérdezni. Kincses Előd egyértelműnek tartotta, hogy a DNA, hatáskörét túllépve, azon munkálkodik, hogy megfélemlítse a szülőket, eltántorítsa őket attól a szándékuktól, hogy gyermekeiket a katolikus gimnáziumba járassák. Hozzátette, azt sugallják a szülőknek, hogy gyermekeik két évig nem létező iskolába jártak, és nem fogják elismerni a tanulmányaikat. Megjegyezte: "volt olyan szülő is, akivel azt közölték, hogy a gyereküket is ki fogják hallgatni". Kincses Előd az MTI-nek elmondta: a szülők kérésére ezen a héten az Országos Bírói Tanácshoz fordul a DNA megfélemlítési kampányának ügyében.