Kedves Barátunk!

Egy volt erdélyi gyakornokunk, Nemes Árpád jegyezte meg a HHRF 40. évfordulója kapcsán, hogy nem is látszunk olyan ”vénnek.” És mennyire igaza van! Alapítványunk sosem volt a babérjain ülő, a múlt dicsőségében sütkérező szervezet. Hosszú távra rendezkedtünk be, célunk a múltban, a jelenben és a jövőben is az, hogy polgári mozgósító erő legyünk a kisebbségben élő magyar közösségek érdekében.

Szerényen, de mégis álljunk meg egy pillanatra, vessünk számot, ugyanis az elmúlt 40 év mindannyiunk érdeme. Akik fel-iratkoztak a HHRF elektronikus hírlevelére, február óta havonta kaptak egy-egy visszatekintést munkánk fontos állomásairól, sikeres akcióinkról. Azért, hogy fel tudjuk mérni közös munkánk eredményeit, lássuk, milyen hosszú utat jártunk be 1976 óta.

Kérjük, ne adakozzon a HHRF-nek, ha hírlevelünk nem győzi meg arról, hogy még nagyon sok munkánk van a kárpát-medencei magyarok érdekében! Ne adakozzon, ha nem ébresztünk magyar baráti szolidaritást azokért, akiknek kiáltó szava nélkülünk nem, vagy csak nagyon halkan jut el Washingtonba. Ne adakozzon, ha nem háborítják fel azok a vérlázító intézkedések, ame-lyeket az utódállamok hoznak csak azért, mert megtehetik, mert így megkeseríthetik magyar testvéreink életét. Ne támogassa a HHRF-et, ha úgy gondolja, hogy nem volt értelme annak a 40 éves munkának, amelynek nyomát 200 ezer oldalból álló archívumunk őriz, köztük:

  • amerikai magyarok ezreinek levele, amelyben saját megválasztott képviselőiket állítják a magyar ügy mellé
  • a HHRF 25 kongresszusi tanúvallomása, több mint 1000 oldalnyi jegyzőkönyvben megjelent jelentése
  • a Helsinki utókonferenciákon és más nemzetközi fórumokon terjesztett tanulmányaink
  • tizenegy kiadott könyvünk
  • több ezer jelentés, melyet hírszerző szolgálatunk a kommunizmus évei alatt az életüket kockáztató erdélyi és felvidéki testvéreinktől kapott információk alapján állított össze.

Ha nincs meggyőződve arról, hogy mindezekről a világnak tudnia kell, ha nem hiszi, hogy ennek napjainkban bármilyen haszna és aktualitása van, akkor ne támogassa a HHRF archívum digitalizálását, a világhálón való közzétételét.

A jövő itt van, és sose lesz vége”—énekelte az Európa Kiadó együttes a ’80-as években. Így van ezzel a HHRF is, amely ott lép fel azonnal, nyújt időszerű segítséget, rendez széleskörű adománygyűjtést, ahol a legnagyobb szükség van rá! Ebben a mun-kában a legmegbízhatóbb szövetségeseink az amerikai és kanadai magyarok, akik nélkül nem tudtunk volna:

  • azonnali segítséget nyújtani a váratlan természeti csapással sújtott árpádhoni magyaroknak (részletek alább)
  • közösségeink megerősödése érdekében vezető szerepet vállalni 15 Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) ülésén, és a Diaszpóra Tanácsban immár negyedik körben fogadni, több tucat amerikai és kanadai magyar szervezettel közösen, Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjasokat (ismerje meg a HHRF ösztöndíjasát, Tisóczki Petrát, alább)
  • elindítani 6 évvel ezelőtt egy minden várakozásunkat meghaladóan sikeres ReConnect Hungary programot a több százezer magyarul már nem beszélő észak-amerikai fiatal ”átmentésére.” Idén először vittük fiataljainkat Erdélybe is!

Mi nem árulunk zsákbamacskát. A HHRF 40 éves múltja, eredményei és jó hírneve köteleznek. Ha meggyőztük arról, hogy ezt a munkát érdemes folytatni, magasabb szintre emelni a kihívásokkal teli közeljövőben is, akkor TÁMOGASSON, ADAKOZZON!

Azt már tudjuk a történelemből és az Amerikában és világszerte jelentkező jelenkori társadalmi feszültségekből, hogy a kisebbségi közösségek jogvédelme egy örökös, véget nem érő küzdelem. Tisztában vagyunk a nehézségekkel, DE addig nem dőlhetünk hátra, amíg Szlovákiában el nem törlik a Beneš-dekrétumokat, és amíg az erdélyi magyar egyházaktól elkobzott ingatlanok ténylegesen vissza nem kerülnek jogos tulajdonosukhoz—akkor is, ha ez újabb 40 éves küzdelmet jelent.

 

Baráti üdvözlettel:

Hámos László

A Magyar Emberi Jogok Alapitvány (HHRF) elnöke