Elutasították a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskola épületének visszaszolgáltatását

A Bihar megyei törvényszék jogerős ítéletben elutasította a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskola által használt épület visszaszolgáltatását a római katolikus egyháznak - írta 2018. október 8-i számában a Krónika című napilap.

A múlt csütörtökön kimondott ítéletben a másodfokon eljáró törvényszék elutasította a nagyvárad-olaszi római katolikus plébánia fellebbezését, és helybenhagyta a visszaszolgáltatást elutasító alapfokú ítéletet. 

A plébánia a peres eljárás során annak megállapítását kérte, hogy a katolikus püspökség által alapított Szent László Koldusápoló és Fiúgyermek Menedékház Egyesület jogutódja, ennek nyomán pedig az épület restitúcióját kezdeményezte. 

Az ítélet nyomán a nagyváradi önkormányzat bejelentette: elhárult a jogvita által támasztott akadály az iskola felújításának útjából, és hamarosan hozzálátnak az iskolaudvar leaszfaltozásához, és az épülethomlokzat felújításához. Az iskola másik épületének a két felső szintjén 48 diák számára alakítottak ki kollégiumot a magyar állam húszmillió forintos támogatásával. A kollégiumot egy héttel ezelőtt avatta fel Potápi Árpád János államtitkár. 

A perelt ingatlant a római katolikus egyháztól vette el a kommunista román állam. A Szent László Koldusápoló és Fiúgyermek Menedékház Winkler József püspök kezdeményezésére 1886-ban jött létre, és a vincés nővérek működtetették. A Nagyvárad belvárosában álló, eredménytelenül visszaperelt épület Sztarill Ferec építész tervei alapján épült, eklektikus stílusban.